2014. október 2., csütörtök

Akupunktúra

A Hagyományos Kínai Orvoslás a világon a legrégebbi gyógymódok közé tartozik.  Gyökerei az  időszámításunk előtti évezredekbe nyúlnak vissza. Fejlődésének egyik legjelentősebb állomása a "Sárga császár belgyógyászati könyvé"-nek megalkotása volt, amely az egyik legrégebben irt orvosi szakkönyv. Sokáig Ázsiában, többek között  Kínában is, csak ezzel a gyógymóddal gyógyítottak, ma már ezeken a területeken választhatnak a betegek, hogy a kínai vagy a nyugati orvoslást részesítik előnyben.


A Hagyományos Kínai Orvoslást hazánkba először dr. Eöry Ajándok, hozta be és alapította meg az "Egészség Biztonság" Alapítványt, amelynek keretein belül érkeztek Magyarországra, Kína egyik leghíresebb kutatóakadémiájának, legjobb orvosai. Az alapítványt a Magyar Tudományos Akadémia 1989-ben hagyta jóvá.

2010 óta a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, a Heilongjiang Kínai Orvostudományi Egyetem kihelyezett tagozatán, kínai orvoslást is lehet tanulni, 10 féléves alapképzésben vehetnek részt a tanulók.

Az akupunktúra, a hagyományos kínai orvoslás egyik szakterülete.

Testünket behálózzák a meridiánok, amelyekben energia kering, mint az erekben a vér, amennyiben az energia valahol elakad, betegség jön létre. Az akupunktúra egyensúlyra törekszik, célja, hogy az elakadásokat megszüntesse, ahol több onnan átáramoltasson oda, ahol kevesebb. Az egész testet nézi, nem csak egy bizonyos beteg szervet, szerinte egy rész ugyanis, csak akkor lehet teljesen egészséges, ha az egész az. Az egyensúly helyreállítását a meridiánokon lévő meghatározott kezelési pontok ingerlésével érik el.

Az első alkalommal amikor a beteg találkozik az akupunktúrás orvosával, az alaposan kikérdezi őt, és ő elmondhatja a betegséggel, betegségekkel kapcsolatos összes panaszát, ezek fontos információk a kezelő számára, ezenkívül elkéri az eddigi orvosi leleteit, pulzus diagnosztikát alkalmazhat nála, tanulmányozhatja az érintett nyelvét. Majd a páciens legtöbbször magas ágyra fekszik és az orvos az akupunktúrás pontokba vékony, steril tűt szúr be. Nagyon vékonyat, vékonyabbat, mint egy varrótű, vagy egy injekciós tű. Minden testrészünkbe kerülhet tű, karba, lábba, fejre, hasra, hátra. Egy betegséghez sok pont tartozik, az orvos a mi általunk elmondottakból, és az ő vizsgálatai alapján dönt, melyikeket részesíti előnyben. Van amikor kevés ponton szúr, van amikor úgy nézünk ki mint egy sündisznó. Az első alkalomkor viszont a beteg lelkiállapotát is figyelembe veszik, sokaknak kicsit ijesztő lehet először a sok tű és fél. Másodszorra már helyre áll a bátorság. Annyira bele lehet jönni, hogy sok beteg el is alszik közben. A csend és pihenés, az ellazulás is segíti a gyógyulást. Minden egyes alkalommal akupunktőrünk érdeklődik állapotunk iránt és az aktuális helyzetünknek megfelelően tud változtatni a kezelési pontokon, amennyiben arra szükség van. Egyszerre több betegséget is lehet kezelni. Amennyiben hagyományos kínai orvoslást végző rendelőben kúrálnak minket, más gyógyító eljárásban is részesülhetünk, pl. köpölyözésben vagy moxázásban, de ezekről majd később. A gyógykezelések után sokszor jelentkezhet egy kis álmosság. Általában fél órát tart egy alkalom. A kezelések gyakorisága változó, betegségtől függően általában, hetente 3-6x. Összesen 10-25 alkalommal. A doktor erről is tájékoztat minket. Egy biztos, ha hamarabb abba hagyjuk a kezelést veszélyeztetjük a gyógyulásunkat. Ezt a hatékonyság érdekében, végig kell csinálni. Krónikus betegségeknél, minden újonnan begyulladt helyzetben el kell jönni, de ezeknek a belobbanásoknak a száma folyamatosan csökken a terápiák során. Az orvos, ha akupunktúrával nem lehet segíteni a betegségen, már az elején jelzi azt.





http://dietaescrohn.blogspot.hu/p/blog-page.html
http://dietaescrohn.blogspot.hu/2014/10/akupunktura-es-en.html



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése